Francia-német zsoldoskompánia a XVII. századból
2013. október 21., hétfő

Teke a 17. században

A hadmérnökünk néhány héttel ezelőtt nekem szegezett egy 1627-ben ké­szült képet, amin két németalföldi nemes egy mezőn te­ni­sze­zik. A korabeli sport lehetőségén felbuzdulva nekiláttam utánajárni, hogy mi is lehet az a labdajáték, amelyet egy német katona játsz­ha­tott a 17. század elején, és meg is találtam: tekézett.

Adriaan van de Venne: Mezőn teniszező urak (1626)
Forrás: The British Museum

A tekejáték - német nevén „Kegeln” - már a 12. században is nép­sze­rű játék volt. Többféle változata létezett, volt, amiben egy bábu vagy egy leszúrt toll volt a célpont, és ehhez kel­lett a golyókat kellett minél közelebb dobni, és volt, aminek célja az volt, hogy ki­lenc, négyzet alakban felállított bábut feldöntsenek. Az alábbi ábrázolásokon mindkét változat látható:

Adriaan van de Venne: Labdajátékosok (1626)
Forrás: The British Museum

Ifj. David Teniers: Falusi utcán tekéző parasztok (1650 körül)
Forrás: Web Gallery of Art

16. századi angol fametszet gyepen tekézőkről.
Forrás: Wikimedia Commons

Mivel német nyelv­te­rü­le­ten ma is a kilenc bábus változat a népszerű, úgy dön­töt­tem, hogy egy ilyen készletet állítok össze magamnak. A bábukon kívül csak egy fagolyóra és nagyjából sima talajra van szükségünk, és már tekézhetünk is.

A golyó
A golyó egy egyszerű esztergált fagolyó, amit hobbiboltokban lehet beszerezni. A 60-80mm átmérőjűek kényelmesen foghatók egy kéz­be, de lehetnek ennél nagyobbak is.

A bábuk
A játékhoz kilenc bábura van szükség: nyolc parasztra és egy ki­rály­ra. Ezeket négyzet alakban állítják fel, amelynek egyik átlója a pálya hossztengelyére esik. A király kerül a négyzet közepére. A legtöbb, tekézőket ábrázoló korabeli képeken a bábuk formája kúp, így én is ezt a formát készítettem el. Mivel a bábuk mérete sincs meg­ha­tá­roz­va, egy egyszerű megoldást vá­lasz­tot­tam: egy lapátnyelet nyolc négyhüvelykes és egy öthüvelykes da­rab­ra fűrészeltem, majd kissé kúposra esztergáltam.

A kész tekebábuk

A szabályok
A szabályok a középkor óta a mai napig nem váltak egységessé, a tekével rengetegféle módon lehet játszani, és minden tekéző kö­zös­ség a saját, helyi változatait használja. Bátran alkossunk tehát saját játékszabályokat!

„Ettől kedzve a világ leglustább életét éltük, melynek során te­ke­já­ték volt a legnagyobb mun­kánk. Ha a dragonyosom ge­bé­jét megvakartam, meg­ab­ra­kol­tat­tam és meg­i­tat­tam, az urak mes­ter­sé­gét űztem: sé­ta­fi­kál­tam. A kolostort a mi el­len­fe­lünk, a hesseni is sal­va­gvar­dé­lyoz­tat­ta, Lippstadtból ve­zé­nyel­vén oda ki egy muskétást. Ez mes­ter­sé­gé­re nézve szűcs volt, miért is nem csak mes­ter­dal­nok volt, hanem kitűnő vívó is. Hogy a mű­vé­sze­tét el ne felejtse, unalmában naponta gyakorolta ve­lem a fegyverforgatást midennemű fegyverrel, amitől én olyan fürge lettem, hogy nem féltem kiállni vele, amikor csak kívánta. A dragonyosom vívás helyett inkább tekézett vele, mégpedig serben, amiből a vesztesnek kellett többet innia ebédkor. Így hát minden vesz­te­ség a kolostort terhelte.”

A kalandos Simplicissimus c. regényéből (Háy Gyula fordítása)