Francia-német zsoldoskompánia a XVII. századból
2012. március 1., csütörtök

Bőr alakítása préseléssel

Préseléssel a bőrnek azt a tulajdonságát használjuk ki, hogy fel­pu­hít­va, elég jól nyújtható, szakadásmentesen. A lényeg, hogy elő­ször felpuhítjuk a használni kívánt bőrt, majd egy egyszerűen el­ké­szít­he­tő présszerszám segítségével a megfelelő alakúra formázzuk.

A bőr puhítása
A bőr puhításának két módja létezik. Az egyik a viasszal való át­i­ta­tás, a másik pedig a vízben való áztatás. Viaszozással a bőr kihűlésig jól alakítható, de ennek a módját az előző bejegyzésben leírtam, így erre most nem térek ki külön.

A másik módja a puhításnak, ha vízbe beáztatjuk. Ekkor egyszerűen annyi vízbe tesszük a bőrt, hogy az ellepje, és várunk, míg eléggé meg­szív­ja magát, ahhoz, hogy alakítható legyen.

A bőrök a kikészítésüktől függő eléggé eltérő tulajdonságot mu­tat­nak, hogy mennyi ideig kell őket áztatni. Ez egy-két órától, akár fél nap is lehet. Fontos, hogy sohase tegyük ki a bőrt nagyobb hő­ha­tás­nak, ha nedves. Így a legjobb a szobahőmérsékletű víz.

Áztatás során a bőrből még oldódhatnak ki cserzőanyagok, amik be tudják fogni az áztatásra használt tárgyat. Ezért sohase a kádban vagy mosdókagylóban áztassuk a bőrt, mert utána napokig sú­rol­ha­tunk. A legalkalmasabb lehet erre egy régi felmosóvödör.

 Ha eléggé felpuhult a bőr, akkor tegyük rá a présre, szorítsuk a min­tá­ra, és hagyjuk megszáradni. Fontos, itt még egyszer jelzem, hogy a száradást ne akarjuk gyorsítani sugárzó hővel, mert attól össze fog ugrani a bőr és megkeményedik. Legyünk türelmesek, és várjuk ki azt az egy-két napot, amíg megszárad.

A présszerszám elkészítése
A készülő szerszám egy bőrkupa a talpát fogja kiadni, aminek a ké­szí­té­sé­re majd később fogok kitérni. Maga a préselés szinte bármire használható lesz.


A présminta elkészítéshez szükségünk van alapra, amiből a préselni kívánt formát ki tudjuk vágni. Én alapnak egy ujjnyi vastag fe­nyő­desz­kát használtam fel. Ha mélyebb préselést szeretnénk, akkor en­nek megfelelő vastagságú deszkát válasszunk.


Ahhoz, hogy szabályos formát tudjuk kivágni, rajzoljuk fel a desz­ká­ra. Majd egy lombfűrésszel, vagy dekopirfűrésszel kivágjuk a mintát.

Ezzel meg is van a pogácsánk, ami a prés egyik felét fogja adni.


Hogy szálirányban ne repedjen el a prés, ezért szükségünk lesz egy, az alappal azonos méretű deszkára. A két lapot, elfordított szál­i­ránnyal egymáshoz ragasztjuk. Ehhez használjunk faragasztót, amit bármelyik barkácsáruházban be tudunk szerezni.
Ragasztózzuk be a két felületet, majd gyorsszorítóval préseljük egy­más­nak a két felületet. Mielőtt összeszorítjuk a két lapot, he­lyez­zünk kézközelebe valami törlőrongyot, papírzsebkendőt, vagy valami olyan rongyot, amiért nem kár. Préselésnél a ragasztó ki­csor­dul­hat a két lap közül, és ekkor nem árt, ha ezt gyorsan fel tudjuk itatni, és nem az asztalon vagy a padlón szárad meg a ragasztó.


Lényegében ezzel, meg is van a présünk. Viszont negatív és a po­gá­csa között, nem feltétlenül lesz annyi hely, hogy a préselni kívánt bőr beférjen.


A felhasználni kívánt bőrből vágjunk le egy ujjnyi vastag csíkot. Ez­zel béleljük körül a pogácsa szélét, majd próbáljuk bele a negatívba. Látni fogjuk, hogy honnan kell még lereszelni, hogy gond nélkül beférjen.


Első próbálkozásra, ez nem biztos, hogy sikerülni fog, ezért re­szel­jünk le a pogácsából annyit, hogy - bőrdarabbal körülbélelve - bele tudjuk tenni a negatívba.


Érdemes a pogácsa és a negatív szélét is egy kicsit lekerekíteni, hogy könnyebben egymásba lehessen majd szorítani a prést bőrrel együtt. Persze, ha éles felületet akarunk, akkor ez nem szükséges.


A pogácsát érdemes kiegészíteni egy fadarabbal, hogy a bőr széleit is szépen egyenletesen leszorítsa, mert különben be fog ráncosodni, és nehezebb lesz vele dolgozni. Lényegében, ezzel meg is volnánk egy egyszerű prés elkészítésével. A leendő présünket ki lehet egészíteni még zsanérokkal, esetleg szárnyas anyával és csavarokkal, hogy egyszerűbb legyen a préselés. Most jöhet a bőr tényleges préselése.


Én jelen esetben viaszozással puhítottam meg a bőrt, amiről bő­veb­ben itt lehet olvasni. A forró viasszal átitatott bőrt, mikor még me­leg volt, ráhelyeztem a présre. Erre rátettem a pogácsát, és kézi erő­vel, testsúlyból benyomtam addig, ameddig tudtam.


Miután már nem volt elég az erő, elővettem a szorító fát, és két gyorsszorítót, és a képen látható módon tovább préseltem a bőrt.


A gyorsszorítózás után, megvártam, hogy kihűljön a viasz, majd levettem a présről. A végeredmény oldalról és szemből: